Városlista
2025. április 15, kedd - Tas, Anasztázia

Hírek

2017. Január 03. 14:43, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Szilveszter Rallye: óévbúcsúztató buli verseny

Szilveszter Rallye: óévbúcsúztató buli verseny

Spitzmüller Csaba is rajthoz állt a 2016-os esztendő utolsó versenyén, a 18. Szilveszter Rallye-n.

A Full-Gas Motorsport Egyesület pilótája ugyan 10. lett a mogyoródi viadalon, de az eredmény ezúttal másodlagos volt, hisz a 2008-as bajnok a csapat partnereit autóztatta meg a hungaroringi futamon, akik így testközelből ismerkedhettek meg azzal, hogy mi is történik a versenyautóban egy-egy futamon.

Spitzmüller Csaba:
Egész évben keményen hajtottunk, a hungaroringi futamot pedig egy kellemes, levezető versenyként fogtuk fel. Az idei szezonban használt Mitsubishivel mentünk, semmilyen változtatást nem eszközöltünk rajta. Nem tettünk bele nagyobb szűkítőt, vagy erősebb motort, egy bulinak fogtuk fel és megismertettük pár partnerünket azzal, hogy milyen is az autóversenyzés, azon belül is a navigáció. Először tartottunk egy elméleti oktatást, majd következett a közös tréning, végül pedig az éles bevetés, ahol nagyon ügyesen muzsikáltak a srácok, mert többször előfordult, hogy már elhittem nekik azt, amit mondanak.

Természetesen igyekeztem szórakoztatni azt a rengeteg nézőt is, akik kilátogattak a pálya szélére, de elsősorban a partnereinknek próbáltam megmutatni azt, hogy milyen, gyorsan menni egy ilyen turbós összkerekes autóval. Persze egy-két helyen ahol lehetett, nyilván színezgettünk, hogy érezzék, milyen a kettő között a különbség. Erről is beszélgettünk az autóban, hogy az utóbbi években miért vált látványtalanabbá a rally. Az óra ketyeg és most az alkalmi navigátoraim is megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor össze- vissza csúszkálunk és mi történik akkor, ha próbálunk precízen, pontosan, időre menni. Egyébként azt kell mondjam, hogy nem mentünk lassan, hisz a visszafogott teljesítményű autókkal is sikerült a top 10-ben autózni és ez a beugró navigátoraimnak is beírható egy nagy-nagy piros pont, mert ők is kellettek hozzá! Remek évadzárás volt a Szilveszter Rallye és bízom benne, hogy a partnereinkkel sikerült még jobban megszerettetni ezt a sportot.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport

Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban

A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.

2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport

Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool

Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.

2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport

Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged

A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.

2025. Április 13. 11:11, vasárnap | Sport

Labdarúgó NB I - Kétgólos FTC-győzelem Zalaegerszegen

A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az élre állt a tabellán.