Városlista
2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2013. December 16. 10:40, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Véget ért Ákos Karcolatok 20 című turnéja

Véget ért Ákos Karcolatok 20 című turnéja

Szombathelyen fejeződött be a hétvégén Ákos turnéja. A Karcolatok 20 című koncertsorozat a Kossuth-díjas énekes-dalszerző pályafutásának első, 1993-ban megjelent szólóalbumát elevenítette fel.

A 45 éves előadó mozgalmas évet zárt: a Karcolatok 20 a második koncertsorozata volt ebben az esztendőben. Nyáron a 2084 című, szintirockos hangzású programjával a hazai fesztiválok legnagyobb nézettségű magyar fellépője volt. Játszott Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden is, az idei VOLT Fesztiválon pedig a soproni rendezvény 21 éves történetének leglátogatottabb koncertjét adta. A nemzeti ünnepen, augusztus 20-án Budapesten önálló, ingyenes előadása több mint 25 ezer nézőt vonzott - közölte Ákos menedzsmentje az MTI-vel.
A zenész a 2013-as koncertek mellett a közrádió hangzó arculatának megújításán dolgozott, valamint felkérésre a világhírű brit elektronikus csapatnak, a Hurts-nek készített remixeket.
A Karcolatok 20 turné összes előadására hetekkel a start előtt elfogytak a jegyek. Az elsőként meghirdetett Művészetek Palotája-beli koncertre 48 óra alatt találtak gazdára a belépők - nyolc hónappal az előadás előtt. A húsz éve megjelent Karcolatok olyan slágereket vonultatott fel, mint a Hello vagy a Keresd meg a lányt. A lemez valamennyi dala az eredeti sorrendben hangzott el a jubileumi Karcolatok 20 programban.
Ákos a tervek szerint mostantól egy éven át nem koncertezik Magyarországon, új dalain dolgozik a stúdióban: ezek közül az elsőt leghamarabb 2014 tavaszán hallhatja a közönség. Ha minden az elképzelései szerint alakul, új albuma jövő őszre várható.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld

ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése

Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése

2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld

Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután

Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

2025. Április 18. 09:44, péntek | Belföld

Kora nyárias időjárás várható a húsvéti hosszú hétvégén

Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal