Hírek
2016. Március 18. 07:47, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti
Több tíz kilométeren menekült a rendőrök elől egy férfi Veszprém megyében
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki csütörtök reggel több tíz kilométeren át menekült autójával Balatonfüred és Veszprém között az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől
- közölte a Veszprém Megyei Főügyészség az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a férfi, miután a rendőrök Balatonfüreden igazoltatni akarták, nem állt meg járművel, volt, hogy lakott területen belül is 140 kilométer/órás sebességgel hajtott.
A rendőrök Veszprém határában, a Balatonalmádi felől bevezető útszakaszon két gépkocsival útzárat állítottak fel. A férfi ekkor megállt a járművel, ám amikor a vele szemben intézkedni próbáló rendőr a gépkocsijába behajolt, ismét gázt adott, és az útzárat áttörve elhajtott. Az intézkedő rendőr könnyebben megsérült.
A menekülő autóst végül a veszprémi elkerülő úton három rendőrautóval állították meg, azokban anyagi kár keletkezett.
A főügyészség közölte: az elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette, az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek
Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.